Még élünk, de már fenn van a nevünk a sírkövön. Vajon mit érez az ember, amikor elkészül a férje, felesége, párja sírköve, és ő is rajta szerepel már. Kint van a temetőben, de még él. Leélt valakivel sok hosszú évet, és mellé szeretne kerülni. A sírkőre felkerül a neve. Felkerül a születési évszám, és a… Tovább »

Nem hívott hétvégén. Pedig ígérte. Megbeszéltük, hogy kirándulunk valahova. Ha alkalmas lesz, majd hív. Aztán eltelt a hétvége, már a hét közepén járunk, de nem hívott. Mentegetem, biztosan sok volt a dolga. Biztos hétvégén is dolgozott. Biztos túl fáradt volt, hogy hívjon. Biztos a gyerekekkel volt valami. De miért mentegetem? Ha nem hiányzom, ha nem… Tovább »

Már télen nézegette az épülő szép fehér falú hotelt. Fent a magas parton épült, rálátással a vízre. A munkások már befejezték a munkát, készülődtek a tavaszi átadásra. Szép épület volt. Elegáns, mégis egyszerű. Hófehér fala vakított, ovális ablakkeretei zölden hívták a tavaszt. Ketrin látta, amint a fess úriember kifizeti a munkásokat, látta, ahogy intézkedik, kezében… Tovább »

Az alábbi fotók egy kilátóban készültek. Megpróbáltam elemezni, vajon mi hajt minket arra, hogy érzéseinket, vágyainkat, éppen aktuális lelkiállapotunkat megörökítsük akár falon, akár egy darab fán. Miért akarjuk kiírni magunkból, miért akarjuk mások tudomására hozni? Miért akarjuk a szerelmünket felvésni, talán, hogy örökké tartson? Ilyen, és ehhez hasonló érzések fogtak el, mikor a minap olvasgattam… Tovább »

Ketrin maga sem tudta hogyan csöppent ebbe a helyzetbe. Valahogy túl sok volt a fizikai vonzalom, ellenállhatatlan volt a nézése, mézédes a csókja, és nem akarózott nemet mondani. Néhány vacsora, kis futás az erdőben, romantikus séták kézenfogva, pár szép holmi, és Ketrint elvakította  a szerelem.  Nős ember volt, tudta az első perctől fogva, de ő… Tovább »

Neves fürdőhely étterme. Pár üres asztal, menzaszerű konyha. Tálcák, evőeszközök, ételek elkészítve, a pénztárig a tálcát a sínen nyomod. Már kértem, épp ettem, mikor egy épp negyvenes férfira lettem figyelmes. Köntösben jött, papucs nélkül. Fura gondolatok kavarogtak bennem. Mekkor lúzer. Nem hozott papucsot, és még az étterembe is képes bejönni. Nem zavartatja magát. Én biztos… Tovább »

Ma este ismét játsszák a Micsoda nő c. filmet. Most, és itt. És én a tévét bámulom, sokadszorra. Hogy miért? Talán mert én is, ahogy sok más nő, hinni akarunk a csodákban. Vagy egyszerűen azért, mert megunhatatlan a királylányos történet, mint a mesében. Mert mese ez is, felnőtteknek, aminek happy end a vége. Mert mese,… Tovább »

Nyár volt. Olyan szerelmes voltam, amilyen még soha. Ott lépkedtem álmaim férfija mellett, aki felemelt a földről mint egy leejtett elhagyott szürke kis madarat. Felemelt, kezébe vett, megmutatta milyen szeretni. Csodás helyekre vitt, étteremben ettünk, az addig csak távolról nézett finom helyekre. Mikor először ültem a kocsijába, alig tudtam beszállni. Mert lefele kellett lépni, szinte… Tovább »

Ha már így alakult, hogy nem mehetek sehova egy darabig, megtanultam az édes semmittevést művészi szintre emelni. Mert ugyebár a napok úgy telnek, hogy 9 órakor ébredünk. Kávé, és még egy kis visszabújás a paplan alá. Közben kikémlelünk, látjuk hogy süt a nap, tehát az időjárás rendben van. Bekapcsoljuk a telefont, átfutjuk az e-maileket, netán… Tovább »

Nézem a tévét. Kicsit többet, mint máskor. Betegség miatt egész nap itthon heverek, így jut időm könyvekre, tévére, sőt még sorozatokra is rávetemedtem. Csak nézem az akciófilmek csodás hőseit, a sármos, okos nyomozókat, a hegyi doktor bátor és romantikus orvosát. Hiszen a tévé nem közvetít mást, csak romantikus főhősöket, kemény fiúkat, akiknek mindig a helyén… Tovább »