Szürke november vége volt mikor megérkeztek a SZOT üdülőbe. Ködbe burkolózott az egész város, a hegyről semmit nem lehetett látni, pedig ígérték a szép kilátást. Azért is fizetett be ide, mert még nem járt a városban, és az üdülő a hegytetőn volt. Ketrin elképzelte milyen lesz majd az ablakból bámulni este a város fényeit. Kettesben lesznek, mindenkitől távol, csak ketten.
Már a gondolat is felizgatta, szerette az utazást, az új felfedezését, milyen jó lesz körbejárni mindent, megnézni szép múzeumokat, a dzsámit, a színházat. Az is tetszett neki, hogy háromszori étkezést kínáltak, lesz finom reggeli, ebéd és vacsora is. Az első napra ismerkedési estet hirdettek, nem is tudta hirtelenjében milyen ruhát vegyen fel. A barna, meleg csillogós mellett döntött. Kihangsúlyozta alakját, és zárt nyaka ellenére is sejtette domború kebleit.
Szép szobát kaptak. Ketrin odavolt az egész üdülésért. Már előre izgult, milyen lesz majd, még sohasem járt SZOT üdülőben. Semmilyenben sem járt, szüleivel sosem volt nyaralni. Férje nem szólt semmit, rábízta a döntést. Újdonsült házasok voltak, ez volt a nászútjuk. Ketrin becsomagolta bőröndjébe az újonnan, erre az alkalomra vásárolt világoskék selyem hálóinget. Köntös is volt hozzá, egy vékony selyem zsinór fogta össze az elejét. Elképzelte, ahogy belibben majd az első estén ebben a csodaszép szettben.
A szobában padlószőnyeg volt. Puha, meleg, jó volt rajta mezítláb járni. Ketrin még sosem járt ilyen padlószőnyegen. Örült neki, mint egy gyerek. Mindennek örült. Tetszett neki az éttermi asztalbeosztás is. Egy fiatal pár mellé ültették őket, a nő bájosan csacsogott egész este. Nem is tudott a szervezőre figyelni, és alig emlékezett másnap a bemutatkozásokra. Az éjszaka is feledhetőre sikerült. Férje mindig sötétben szerette. Nem is látta az új hálóinget, hamar lekerült róla, és a paplan alatt már mindegy volt hogy selyem, és hogy kék. De azért így is boldog volt. Új volt még neki minden. Új a házasélet, új az együttlét. Sosem aludtak az esküvő előtt együtt. Néha titokban hosszabban a férfi szobájában maradt, de reggelre mindig visszaosont a vendégszobába. Így kívánta a rend. És a férj betartotta a rendet. Ketrin nem akart már akkor sem rendes lenni, igazán kívánt egy kis csintalanságot. Valami ördögit, valami olyat, amit még sosem tett és sosem tettek vele. Igazi vad szerelmi éjszakát. De azért a sötétben a paplan alatt mindig elolvadt a kéjtől. Tudta, hogy van még ennél több, érezte hogy van valami más is még, de türelmesen várt.
A reggelinél már volt pár ismerős arc. Innen is onnan is köszöngettek, ő pedig illedelmesen mosolygott vissza a hirtelen idegenből ismerőssé vált emberekre. Az esti ismerkedős játék kezdte összekovácsolni az embereket. Klikkek alakultak, a tíz órai indulásnál már tudta, hogy a sportos pár, a szőke hölgy, aki a Malévnél dolgozott, és a barátnője velük tartanak majd. Így hatan egész jól tudtak már beszélgetni. Főleg Ketrin beszélt, a férje nem szerette a kötelező dolgokat.
Pedig izgalmas volt a városnézés, igaz nyálkás idő volt, a köd is szemerkélt, de Ketrin kicsattant a boldogságtól. Büszke volt, hogy milyen jó kis nászutat intézett. A munkahelyének köszönhette, a Posta rendes volt vele. Kivételt tettek, hiszen még egy éve sem dolgozott náluk, az üdülés lehetőségéhez pedig legalább két éves munkaviszony kellett. De a nászút az más. Nem tudta, hogy kit szorított ki a várólistáról, de a főnöke elintézte, hogy ők mehessenek. Két hét, november végén, teljes ellátással. Az első fizetéseiből spórolta össze az árát, jócskán kapott kedvezményt is. Pedig még csak gyakornok volt, de ügyes volt, és hibátlanul dolgozott. A vizsgákon is mindig maximumot teljesített. Megérdemli, mondogatta magának, és örült hogy végre ő is üdülhet. Két hét. Jó sok ruhát pakolt a bőröndbe, ki tudja hányféle program lesz az üdülőben.
Csomagolt havas időre való öltözéket, kis koktélruhát a vacsorához, szoknyákat a nappalokhoz, nadrágot kirándulni, és persze magas sarkú csizmát is vitt magával. Sminket még nem használt, bőre hamvas volt, szeme csillogott, vékony alakján minden jól állt. A társaságukban lévő férfiak mindig dícsérték, igaz csak módjával, és főleg a feleségük távollétében. De ő szerette volna, ha a férje dícséri. Ha ő is látja, hogy csinos, hiszen neki akart tetszeni.
Minden nap, és minden éjjel.
Egyik este kihagyták az üdülőbeli vacsorát. Csodás étterembe vitte a férje. Még soha nem járt ilyenben. Az asztalokon hófehér terítő, az evőeszközök fényesen csillogtak, pazarul volt megterítve. A pincér azonnal egy szép asztalhoz vezette őket, a férje valami ismeretlen italt rendelt. Ketrin a feje búbjáig bódult volt. Mintha álmodná az egészet, és mintha egy filmbéli díszlet lenne az egész. Óriási csillárok lógtak a plafonról, minden fényes volt, és tündökölt. Az étel is különleges volt, és valahogy a Casablanca film járt a fejében. De nem tudta eldönteni, a férje most melyik szereplő. A rendes férj, vagy a szerelmes szerető. Tiszta és csillagfényes volt az éjszaka, mikor visszaindultak a szállodába.
Gyalog mentek fel a hegyre, jó messze volt, hideg is volt, de Ketrin nem bánta. Tetszett neki a város. Tetszettek a fények, a kis lépcsősor ami a híd alatt vezetett fel a hegyre. Felérvén, végre csodás kilátásban volt részük. Minden fényben úszott a távoli városban. Alul fények, felül csillagok. Idilli volt. Az éjszakára már nem tudott visszaemlékezni. Bódulat volt és talán vadabbul is szerették egymást. Vagy csak ő szeretett vadabbul, és azt képzelte őt is viszont szeretik.
Az üdülőben minden percük be volt osztva. Reggeli, aztán közös program, látták a Vasarely múzeumot, sétáltak a főtéren, az idegenvezető folyamatosan beszélt nekik. Ketrin élvezte, minden új volt neki, és mindenre kíváncsi volt. Ha ebédre visszaértek, már következett is a másik program, közös társasjáték, gyalogtúra, aztán közös vacsora a kijelölt asztalnál.
A szobákhoz nem tartozott fürdő, közös használatú volt, a folyosóról nyílott. Egyik reggel éppen elment fürdeni, és hajat is akart mosni, így jó korán felkelt, hogy a többieknek is jusson idő elkészülni. Már éppen a haját akarta szárítani, amikor rájött, hogy bent hagyta a hajszárítót a szobában. Gyorsan magára kapta a köntösét, és vizes hajjal szaladt vissza a szobába.
Furcsa csend volt, az ágy üres. Az asztalon egy cédulán ennyi állt: nem bírom ezt a kötöttséget. Hazamentem.
Ketrin vizes hajjal bőgött a szoba közepén. Vissza sem ment megszárítani, csak sírt, és fogalma sem volt, most mit csináljon. Az asztalon 500 Ft-ot hagyott a férje, még a hazautazásra sem volt elég. Most mi lesz, mit kezdjen magával? Hogy menjen utána? Hirtelenjében azt hitte, összedőlt a világ. Már nem elkeseredésében sírt. Már dühében. Aztán szégyenében. Hogy menjen így le reggelizni? Mit mondjon a többieknek? Hogy a férje faképnél hagyta a nászúton?
Egész nap csak sírt, már vörös és dagadt volt a szeme. A vacsorát is kihagyta, bekéreckedett az igazgatóhoz, és felhívta a szüleit. Nem tudnak érte jönni, és nem is akarnak. Neki, magának kellett megoldania a gondjait. Magára hagyták, életében először, teljesen magára maradt. Nem tudta mit csináljon, csak sírt, álomba sírta magát.
A reggelinél kedvesen vígasztalták a többiek. Mindenki vele törődött, neki akartak kedvében járni, hívták magukkal, és jó nagy sétát tettek a hegyen. Picit megnyugodott, már nem sírt. Továbbra is csak gyötörték a gondolatok, de semmivel nem jutott előbbre. Még három nap, és lejár az üdülés. Azt már valahogy kibírja, míg érte jön a vállalati autó.
Másnap reggelre leesett a hó. Fehér ruhába öltöztek a fák, fehér ruhába öltözött az alattuk elterülő város. Minden fehér volt, tiszta, szép és szűzies. Ketrin nyomorult kis szívét is megdobogtatta ez a hófehér szépség. A többiek szánkózni hívták. Miért is ne menjen? Hiszen mit csináljon itt egyedül? Búsulni a hegyen is lehet. De nem volt ideje búsulni. A szánkópályája meredek volt és nagyon hosszú. A sportos férfi maga mögé ültette, és úgy száguldottak, hogy még sikított is gyönyörűségében. Aztán cseréltek, a sportos feleség vette maga mögé. Fölváltva szórakoztatták, nagyokat sikongattak, forralt bort ittak, és boldogok voltak.
Lám, a fájó szív is tud boldog lenni. Most jutott eszébe, hogy még egyetlen napon sem volt ilyen boldog. Pedig egyedül volt. És mégis. Lassan kibontakozott egy halvány terv a fejében. Hazamegy, és új életet kezd. Majd lesz valahogy, nyugtatta magát. Persze számított a kollégák cinikus megjegyzéseire, de már fel volt vértezve minden ellen.
A szégyent, hogy itthagyták a nászútján, csak emelt fővel lehetett elviselni.
De nem úgy lett, ahogy eltervezte. Még aznap este érte jött a férje, hirtelen kellett összecsomagolni, el sem tudott búcsúzni a meleg szívű barátoktól. Azóta elvált a férjétől. Elfelejtette a szőke Malévos hölgy nevét, elfelejtette a sportos házaspárét is, de nem felejtette el azt a csodás szánkózós délutánt, amikor azon a télen először leesett a hó.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: