Ma bejelölt egy férfi a Facebookon

Ma bejelölt egy férfi a Facebookon. Nem láttam 20 éve, de lehet, hogy harminc. Semmit nem változott, kamaszos arca kissé talán teltebb lett, de a szeme még mindig ugyanolyan huncutul csillog. Valamikor régen, amikor épp a tinédzserkorba léptem, ez a fiú sokszor nézett a szemembe. Hosszan nézett, kísérgetett, meleg barna szeme jóérzéssel töltött el. Talán még a kezemet sem fogta meg, gyerekek voltunk, én vágyódó szemérmes és visszahúzódó, félszeg kamasz. Nem is mertem hinni, hogy mindig engem néz, hogy velem beszél, hogy tetszem neki. Pedig tetszettem. Volt egy igazi randink, emlékszem torkomban dobogott a szívem, amíg az erdő alatt sétáltunk. Már nagyon vágyódtam egy csókra, egy olyan igazira, még sohasem csókolt meg senki addig. Az első találkozás után nem is tudtam eldönteni, lesz -e csók. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik -e a fiú igazán, vagy csak a meleg barna biztonságot nyújtó szeme tart fogva. De nem volt második alkalom, ahogy csók sem. A “barátnőm” aki szép volt, nem szebb, mint én, csak hangosabb, bátrabb, tele önbizalommal, és persze nagyobb mellekkel, észrevette, hogy a fiú nekem teszi a szépet. Azonnal lecsapott rá. Erőszakosan, cicázva, ingerelve, ahogy csak egy tinédzser fiút lehet. Sajgott közben a szívem, megtiporva éreztem a lelkem. A fiú nem hívott többé, a lánnyal randizott. Volt csók, kézen fogva sétáltak, “jártak” egy ideig. Aztán a lány dobta, ahogy ezek a felhevült lányok dobni tudtak egy újabb zsákmányért. A fiú jött volna újra hozzám, de már nem akartam őt. Fájt, hogy elcsábította más, fájt, hogy nem hitt bennem, hogy nem volt elég erős, engem akarni. És fájt, hogy a lány bebizonyította nekem, ő a szebb, ő kell a fiúknak, ő a menő. Minden fájt. Összetört lélekkel vártam, hogy eljöjjön az igazi csók. Az a fajta, ahol az én számat vágyják, ahol az én pillantásomat bámulják vágyakozva. Ahol engem, kis gyámoltalan lényem, vékonyka kamasz testem, és a belül lakozó hatalmas lelkemet válasszák. A fiú csak fájdalmas emlék maradt, sok idő telt el, néha hallottam híreket róla, hogy családos, gyerekei vannak, még mindig a falumban él. A barátnő, a menő lány, korán férjhez ment, az első volt talán az osztályunkban. Már unokái vannak, Facebook ismerős, látom a fotókat a családjáról. Sosem lájkolom. Már nem fáj, és nem érdekel, mert több lettem mint ő, és lám, az a fiú, még mindig emlékszik rám. Ma bejelölt a Facebookon.

Te mit gondolsz erről?