Flört

Ketrin már az első pillanatban végignézte tetőtől-talpig. Ő lesz a vezetője négy napon át, a kalandtúrán. Ketrin már előre aggódott, hogy is fogja bírni a terhelést, milyen lesz a társaság, össze tud-e majd barátkozni valakivel. Aztán az eligazításon elillant minden félelme. Az ősz hajú vezetőre bízták. Ervinnek hívták, bemutatkozott Ketrinnek, rámosolygott, és ő hálás volt érte. Titokban aprólékosan szemügyre vette. A cipőjét, ruháját, a selymes szőrt a lábszárán. A napszemüvegéről megállapította, hogy menő. Óvatosan, de tetszett neki amit látott.

Reggel elsőként érkezett, kereste Ervin tekintetét,  s boldogan nyugtázta, hogy ő is észrevette. Az induláskor egy autóba osztották Ervinnel. Előtte ült. Nézte a nyakán a pihéket, a napbarnított bőrt, és kellemesnek találta. Ő maga fejfájással küzdött a hátsó ülésen, alig várta, hogy megérkezzenek. A csapat két részre oszlott. Egyik fele a csúcs meghódítására indult, másik fele pedig könnyebb túrát tett. A menedékházig együtt mentek. Ketrin feszült volt az aggodalomtól, nagy falat volt számára a hegy. Egyedül ült az asztalnál, a többiek hangyaként nyüzsögtek körülötte. Senki sem ült le mellé.

Pontban nyolckor elindultak fölfelé. Ketrin csak a lába elé tudott nézni, a nagy kövek közt szeretett volna pontosan lépkedni, nem akart mindjárt az első nap bokaficamot. Erősen koncentrált, és lihegve kapkodta a levegőt. A nap már erősen tűzött, a tó még nagyon távolinak tűnt. A lépcsőnek kinéző sziklákon teljesen lemaradt. Elkeseredve vette tudomásul, ő itt csak utolsó lehet, nem is tudta pontosan minek jött el erre a túrára. A többiek szinte szökellve ugráltak felfelé, neki minden lépés nehezére esett. Megállt, megtörölte izzadságban fürdő homlokát, és csak remélni merte, hogy bírni fogja.

Kellemes érces hang szólította meg. Ervin jött vissza hozzá, és megnyugtatta, nem kell sietni. Van idő, csak szépen lassan. Jólesett a figyelme, rá is átragadt a nyugalma. Innentől már nem küszködve mászott fölfelé, kezdte élvezni a tájat. A tóhoz felérve vad fotózásba kezdett mindenki, ő egyszer csak Ervin mellé került. Mosolygott, szemébe sütött a nap, de érezte a férfi illatát. Kellemes volt. Jólesett a közelében ülni, várta, hogy elmenjenek a többiek.

Kettesben maradtak, nem is beszélgettek, csak üldögéltek a napon. Ketrin megnyugodott. Most már nem lesz baj. Innentől nem lesz rohanás, nem lesz erőltetett menet, ő is élvezni tudja  a túrát. A nap, valahogy másként kezdett sütni. Belülről melengette őt.

A nap hátralévő részében már együtt maradtak. Fölmásztak a gleccserig, hógolyóztak, együtt bámulták a mentőhelikoptert. Ervin előadást tartott neki az óvatlan turistáskodásról. Nem tudta megítélni, tényleg fontos e amit mond, vagy csak előtte akarja magát jobb színben feltüntetni. Most már biztos volt benne, hogy Ervin másként néz rá. Többször, és másként.

Ketrin biztos volt benne, hogy tetszik neki. Élvezte. Tetszett ahogy átsegítette a patakon, ahogy megkínálta a friss forrás vizével. A nap további részében már végig együtt gyalogoltak, a társaival alig beszélgetett. Jól érezte magát. Könnyed érzés futott végig rajta, jó volt tudni, hogy fontos lett valakinek. Törődik vele valaki. Csak vele.

Fáradt volt a nap végére, de boldog. Az esti vacsorához könnyed szoknyát vett föl, ki is sminkelte magát. Ervin már az asztalnál ült, helyet csinált maga mellett Ketrinnek. Sokan voltak, a hosszú asztalnál össze kellett húzniuk magukat. A lábuk összeért az asztal alatt. Érezte a férfi lábán lévő selymes pihéket, ahogy hozzáért az ő lábához. Bizsergett tőle a nyaka. Nem is mert a szemébe nézni, hálás volt hogy valaki pálinkát rendelt. Talán oldódik tőle ez a béna félszegség.

Sokáig iszogattak. Már nem is hallotta a vidám történeteket, csak izgult, hogyan is slisszolhat el úgy, hogy ne vegyék észre. Nem akarta hogy a férfi vele tartson, mindjárt első nap, vajon mit szólnak a többiek. Gyorsan elköszönt, és már fordult is be az utcába a szállásuk felé. A sötétben botorkálva ment a járdán, mikor utolérte Ervin.

Csak nem hagyom, hogy egy nő egyedül sétáljon a sötétben? – kérdezte tőle, mikor Ketrin kényszeredetten azt makogta, nem kellett volna utána jönnie. Fél óra volt az út, Ketrin alig emlékezett rá, hogy merre is kell menni. Ervin vidám volt, udvarias, és hasonlóan tartózkodó. Ketrin szégyenlősen és visszafogottan beszélgetett. Talán kicsit bunkó is volt, de nem tudta hogy viselkedjen.

Nem akarta biztatni, de lerázni sem akarta végleg. Megadta magát a sorsnak. A hotel előtt két esetlen puszival búcsúztak. Ketrin zavarban volt, maga sem tudta miért. Még összepakolta a másnapi cuccait, aztán mély álomba szenderült. Már nem félt a másnaptól. Tudta, a kaland holnap kezdődik igazán. 

Te mit gondolsz erről?