Az alábbi fotók egy kilátóban készültek. Megpróbáltam elemezni, vajon mi hajt minket arra, hogy érzéseinket, vágyainkat, éppen aktuális lelkiállapotunkat megörökítsük akár falon, akár egy darab fán. Miért akarjuk kiírni magunkból, miért akarjuk mások tudomására hozni? Miért akarjuk a szerelmünket felvésni, talán, hogy örökké tartson? Ilyen, és ehhez hasonló érzések fogtak el, mikor a minap olvasgattam a firkákat. Mert a firkákat azért elolvassuk. Na jó, nem midig, van hogy épp csak beleolvasunk, nem minősítjük, vagy tán mégis? Lássuk a mai felhozatalt, és a szubjektív elemzéseket.
Kissé morbid az első firka. Talán még vicces is, de érződik rajta, hogy aki írta, mégis csak foglalkozott a halál gondolatával. Na de miért foglalkozik egy fiatal a halál témájával? Mert az állítom, fiatal írta. Nem jellemző az idősebb korosztályra, hogy ilyen helyeken vezesse le az érzéseit. Egy bizonyos kor után másként kezeljük azokat. Vagy elfojtjuk, vagy megtaláljuk a módját az érzelmeink kezelésének. Szóval a halál. Ez esetben szerelmi bánatra gyanakszom. Elkövetője azért a viccet is benne hagyta a pakliban.
G.Balázs bizonyosan nem buzi, hiszen szereti őt valaki, aki színes szívet is rajzolt mellé, hogy megerősítse érzelmeit. Inkább viccesen nevezi buzinak, hogy lám, tök gáz, és mégis kellesz. De hát ilyen az élet. Ifjon, akár még abba is beleszeretünk, aki nem hozzánk való, aki nem olyan mint mi, aki tök más, és mégis. Mert a kémia, a testek vonzalma erőteljesen működik. Idősebb korban nagyobb bátorság kell ehhez.
De ugye a különbségekből az is kiderül, egyoldalú a kapcsolat. Írás és betűk alapján lánynak saccolom a szerelmest, meg a fiúknak nem jut ilyen gondolat az eszükbe. Ők olyan egyértelműek, mi nők, kevésbé vagyunk azok. És hogy miért kell nekünk az, akinek mi nem? Hát mert ez a kihívás.
Hát ismét a halál. Bizony fiatalon az én buta fejecskémben is forgott ilyesmi gondolat. Éretlen fejecske még, remélhetőleg kiheveri a rossz napokat. Az idegi tönkretevés nem végleges, hamar lesz lelki regenerálódás. Aztán a lelki sérüléseket, amik akkor halálosan fájnak, elviselhetetlennek tűnnek, és azt hisszük soha nem éljük túl, szépen elmossa az idő, és már csak egy múló emlék lesz, ami néha, ilyen feliratok olvasásakor jut eszünkbe.
Hát igen. A férfiakra jellemző, hogy nem zárják le korrekten a kapcsolataikat. De talán az ifjú titán, még nem is gondolta halálosan komolyan, nem gondolta, hogy el kellene számolnia vele, nem gondolta, hogy minő lelki fájdalmat okozhat a lánynak. És nem is okozott, csak mi gondoltuk ifjon hogy halálos a fájdalom. A lezáratlan kapcsolat pedig borzasztó, nem tudjuk a miérteket, bár keressük, nem tudjuk a válaszokat, pedig hányszor feltesszük magunknak. Sajnos a férfiak – tisztelet a kivételnek – ritkán zárják le egyértelmű nemmel a szerelmet. Meghagyják a kiskaput, de inkább csak maguknak. Ha úgy tartja kedvük, folytathatják, ahol abbahagyták. De persze mi nők, nem tudjuk ugyanott folytatni, ha halálosan sértve érezzük magunkat. Márpedig fáj, nagyon fáj ha bántanak, ha sértenek, és főleg az, ha elhagynak. A világ márpedig ilyen. Jobb ezt tudni.
A következő érdekes, szószerinti fordításban barátság extrákkal. Ugye volt már ilyenre példa a történelemben. Hogy a barátság, a lelki beszélgetések az örök lelki szemetesládánkkal egy kis jóízű harmatos szexbe ment át. Lehet, hogy épp itt a kilátóban. Hogy a lelki sebeket a testi élvezetekkel gyógyítsuk. Ugye láttunk már ilyet? Tán még tapasztaltuk is. Egy kis extra, mindennek a fűszere, kis titkos csacsiság, ami jólesett, aztán fátylat rá. Marad a barátság. Vagy nem.
Az extra barátság után, ugyanazzal a tollal, tán ugyannattól a kéztől egy újabb firka, “ha lehangolt vagy, a taposóakna feldob, bár lehet, kicsit szétszórt leszel utána”. Morbid vicc, ismét a halállal játszunk. Gyerekek, ez nem játék.
Még egy szösszeszen a bánatos lány tollából. Végül ráébred, a fiú nem felelős a boldogságáért. Felnő a feladathoz, mert igen, mi magunk vagyunk felelősek a boldogságunkért. A választásainkért. A másik csak adalék. De nekünk önmagunkban kell keresni a boldogság forrását. Az önértékelést, az önbizalmat, a kellemet, a jellemet. Keressük hát, hogy ilyeneket csak falfirkán olvassunk, leírni ne kelljen.
És az utolsó, a kedvencem. Felteszi a kérdést, egyszerűen, viccesen, tán előzőleg olvasta a többi firkát, vagy csak jó kedve van, laza, és szeret élni.
Ha tetszett az írásom, küldj be falfirkákat, elemezzük együtt, vagy oszd meg a facebookon, vagy csak szólj hozzá!
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: