Ketrin maga sem tudta hogyan csöppent ebbe a helyzetbe. Valahogy túl sok volt a fizikai vonzalom, ellenállhatatlan volt a nézése, mézédes a csókja, és nem akarózott nemet mondani. Néhány vacsora, kis futás az erdőben, romantikus séták kézenfogva, pár szép holmi, és Ketrint elvakította a szerelem.
Nős ember volt, tudta az első perctől fogva, de ő hangoztatta bőszen, hogy szabad, és azt csinál amit akar. Ha a nős ember őt akarja, hát ő adja magát, és nem érdekli semmiféle feleség.
Forró nyári éjszakák következtek, lopott idő, lopott csókok, és Ketrin minden porcikája szerelmes volt. A nős ember nem kérhetett olyat, amit ne teljesített volna. Nyár volt, a nős ember családja nyaralni ment. Nyaralni a messzi olasz tengerpartra, puccolni, oda, ahol Ketrin még sosem járt. Titokban irigyelte a feleséget, ott barnul a toszkán napon, miniszoknyában mutogatja barna lábait az olasz férfiaknak, és nős ember fizeti a nyaralást. Neki csak a fáradt nős ember maradt itt, aki kárpótolni akarta őt, ha már nem mehetett ő is a tengerhez. Ígérte persze, hogy majd őt is befizeti, persze, vele nem mehet, de elviheti egy barátnőjét.
Ketrin duzzogott, Ő is a tengerpartot akarta, az olasz nyári estéket, pizzát és amorózókat, no meg barna lábakat. A nős ember gondolt egyet, felhívta Ketrint magához éjszakára. Megmutatta az üres villát, befeküdtek a feleség ágyába, és őrülten szerelmeskedtek. Ketrin megnézte a gyerekszobát, bámulta a feleség csodás parfümjeit, belebújt egy-két ruhájába, igaz, kicsit nagy volt rá, de tetszett neki a feleség kertésznadrágja.
Másnap abban ment dolgozni, és a feleség parfümjéből is fújt egy keveset magára. Várta az estét, várta hogy ismét a nagy franciaágyban szerelmeskedjenek. A türkizkék csempe, és hatalmas kád elnyelte Ketrin kicsi testét. Ő is nyaralt. Nem Olaszországban, de a szerelménél. A nappali hatalmas foteljában nézte a tévét, a feleség konyhájában készítette a piritóst. Élvezte. Egy kicsit feleségnek képzelte magát ő is.
Már majdnem eltelt a nyaralós hét, már csak két nap volt hátra, amikor éjjel hangosan csöngött a telefon. Nős ember barátja telefonált. Ketrin duzzogva húzta el az arcát nős ember hátától. Olyan jó volt minden éjjel odabújni. De nem volt idő semmiféle duzzogásra. Feleség már itt van a városban, előbb hazajöttek a nyaralásból.
Nős ember ideges lett, Ketrin szinte lebénult. És már hallotta a villa előtt a kocsiajtó csapódását. Még hajnali négy sem volt, éppen pirkadt. Ketrin idegesen rángatta magára ruháit, kereste a táskáját, futva kapkodta össze a cuccát. De már caplattak is fölfelé a lépcsőn a csomagokkal.
Hallotta, ahogy a gyerek hangosan kiabál. Apa apa, jövünk.
Ketrin szandáljával a kezében rohant följebb a padlástérhez. Odakucorgott, nagyon nagyon kicsire húzta össze magát. Szemét ellepték a könnyek, minden porcikájában remegett. A szégyen, a megalázottság vadul csapta arcon. Kitették, mint egy rongyot, és itt sírhat a padlás előtt ki tudja meddig. Már órák óta hurcolták a csomagokat, hallotta a lépcsőházban feleség hangját, aztán hallotta nős emberét, talán még a puszi csattanását is.
Ketrin csak ült, könnyeit legyűrve, remegve, halálos csendben. Sokáig ült ott, nem mert elindulni lefelé. Félt. Életében nem félt még így. És még soha de soha nem érezte magát ennyire elhagyatottnak, megalázottnak, ennyire semminek.
Hosszú idő telt el, mire mozdult, és halkan leosont. Csöndben lenyomta a lépcsőház kilincsét, kilépett, és lélekszakadva futott. Futott, minél messzebbre. El innen, velejéig bűnösnek érezve magát.
A nap már teljes erejéből sütött. Nyár volt, forró nyár.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: