Egyszer csak lett egy rózsaszín folt a talpamon. Alkalomadtán megmutattam a körzeti orvosnak. Kenőcs. Nem használt. Újabb kenőcs. Nem használt. 10000 Bőrgyógyász főorvos, magánrendelés – mivel a hivatalosra hónapok múlva lett volna időpont – 4 alkalommal 32000, a felírt gyógyszerek és kenőcsök amik nem használtak újabb 32000. Vidéki idős mások által ajánlott bőrgyógyász 2 alkalom 16000, kenőcsei 4000. Nem használt. Budapesti neves bőrgyógyásznő 3 alkalom 18000, felírt gyógyszerek és kenőcsök 26000, vitaminok (ez mondjuk hasznos) 52000. (!) Teljes nagy food teszt 80.000. Diéta, antibiotikum, újabb diéta. Kineziológus 10.000, pszichológus 2 alkalom 20.000. Miután még mindig semmi, csakis állapotromlás, a rózsaszínfolt tízszeresére kiterjedve sebes hólyagos gyulladt állapotban, önkéntes gondolattól vezérelve maszek nőgyógyász, hogy kapjak vérvételre beutalót mindenfélére, 10.000, önkéntes maszek hasi ultrahang gyulladások kizárására Life centrum 10.000, pajzsmirigy ultrahang 10.000. Sajnos ha időpontot kérek bárhol, hónapokat kell várni, ezt ugye tudjuk, és egyik orvos sem tartotta fontosnak. Eredmény még mindig semmi, láb már járhatatlan, önszorgalomból ezüstzokni, spray, újabb reklámozott kenőcs, összesen 34.000. Körzeti orvos ismét, újabb kenőcs, hátha. 6000. És ebben nincs benne az életmód tanácsadó könyv, az autoimmun és paleo receptkönyv, csakhogy lássuk mindent megtettem. Miután semmi nem használ, az állapot romlik, bőrgyógyász a kezét széttárja, tanácsot, biztatást, információt pláne semmit nem kapok, szenvedést, fájdalmat annál inkább. Magam taposhatom az ösvényt, míg a focisták melegített füvön fociznak. Elkeserítő, felháborító. Igaz, kevés az orvos, meg kell őket becsülni. De hol van a szaktudás, a szakmai érdeklődés, a nehéz esetek boncolgatása, netán utána olvasás, információ keresés. Többet tudok lassan, mint némelyik orvos. És igen, úgy látszik nekem, saját magamnak kell rájönni, mi a hiba, és hogy kell megjavítani. Mert így nem maradhat. Fáj. Egész életemben fizettem a kibaszott tébét. Ez is fáj. A diagnózis: gyógyíthatatlan. Autoimmun. És akkor? Hogyan tovább? Ezt is magamnak kell kitalálni, vagy fölfordulhatok. Vagy a betegségtől, vagy saját kézzel. És akkor kié lesz a befizetett tébém? Mert még annyira sem veszik a fáradtságot, hogy tanáccsal lássanak el, hogy érző emberként kezeljenek. Inkább mint egy fölösleges teher, úgy érzem magam. Nem is kéne lennem, kevesebb lenne a probléma. De még vagyok. De. Még. Vagyok.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: