Mondja a lányom tegnap, és tényleg. A disznóölés évszázados szokás, ahol a hús fölött, munka mellett összegyűlik a család. Pálinka kezdésnek, aztán munka,a hús közelsége, langyossága, különös hatása, nyálképzésre indító gondolatok. Mert mi lesz a húsból? Étek ami az asztalra kerül, a hús így megint csak családi fontosságú dolog. Az étel az élet, az étel mellett összeül vacsorára a család. Disznóöléskor a nagy család. Van a húsban valami misztikus örök körforgás, ahogy az életből halál, aztán a halálból ismét életté, étellé változik. Asztalunkra kerül, fölötte ülünk össze, talán még imára is kulcsoljuk kezünket.
A disznóölés évszázados szokás. Szokás, és hagyomány, mellyel őseinket megtiszteljük, hagyományaikat tovább visszük. Így a szokások tovább élnek.
A hús, a disznóhús az egyik leggyakrabban készített étel. Nagyon sok formáját ismerik, a disznó szinte minden alkatrészét felhasználják, és ahány ház annyi szokás, tájegységenként, családonként változik. Csak a hús állandó. Maga a gasztronómiai csoda.
Készül hurka, készül kolbász, disznósajt, más néven préssajt, no hát még az egyes ételeket is másként hívják akár. Készül kövesztett szalonna, töpörtyű, sül a pecsenye, az is úgy, ahogy épp szeretik. Máj frissen, máj resztelve, aztán ott a toros káposzta esete. Mindenki másképp szereti mindenki másképpen készíti. Nálunk sok hússal, sok káposztával, paradicsomlével felöntve, rántással befejezve.
Bár a disznóölés alappillére a húsleves. Mert nincs más olyan csodás húsleves, mint ami akkor készül, mikor még a frissen leölt disznóból kikerült csontokat főzzük meg. Óriási fazékban óriási csontokat, sok finom zöldséggel aranyló sárgára.
És amikor minden készen van, vacsorához ül a család. Húsleves, mint régen minden vasárnap, talán sokaknak még most is a húsleves jelenti az ünnepet, vagy nincs ünnep húsleves nélkül. A disznóölés ünnepe lám lám. Sorra jönnek az elkészített ételek, már nem is tudunk enni, csak a szemünk kívánja. De ott van az öröm, a saját magam által készített étel, nem a tescoban vásárolt hurka, és előjönnek a pálinkás poharak, aztán az anekdoták, és a család ünnepel.
Együtt van, egymásnak segít, egymást szereti, esznek, és isznak, és ünnepelnek. A disznóölést. Mert ez minden családnak a saját ünnepe, a saját maga által választott napon. Tél elején, ünnepek előtt, hogy az ünnepre az igazi ünnepre, karácsonyra, friss hús kerüljön az asztalra. Ezzel is rangot adva a disznónak, a húsnak.
A disznó mint szó, már kimondva is érdekes, öblös, erősen megnyomva a “D” betűt, rangot ad a szónak. Kire is mondjuk hogy disznó? Aki minden szokást félresöpörve rondán viselkedik. Mert a disznó mit csinál? Röfög, böfög, morcog, fortyog, kis apró lépéseivel totyorog kövér lábain. A hasonlat innen, a látvány nem szép.
Pedig a disznó szép. Kibontva rózsaszín kövér húsa langymeleg, illatos, kívánatos. A disznó nők is kívánatosak. Régmúlt időkben nem az éhenkórász agyonszoláriumozott sovány pálcika nők voltak a trendek. Hanem a rózsaszín húsú, langymeleg, kövérkés, kellemes tapintású illatos nők.
Ahogy az évek telnek a szokások változnak. Nőkben férfiakban. De a disznók maradnak. Az ölés misztikuma a hagyományok minden időt túlélnek. A disznóölés nem megy ki a divatból. Állandó ünnep marad.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: