Hatósági ügyintézés

Ülök a nyitott ajtó előtt a hivatalban. Bent komótosan pötyögtet a számítógépbe a hatóság embere. Az ügyfele némán vár, a dolog szépen lassan elintéződik, és végre sok sok hosszú várakozással töltött perc után én is sorra kerülök.

Már bent vagyok a kis szobában, nagyot köszönök, bemutatkozok. A válasz egy orr alatti érthetetlen makogás. Leülök egy székre, bár nem kínálnak hellyel. Azért mégsem állhatok itt, hiszen le kell tenni a táskát, elő kell venni a papírokat. Aztán kezembe veszem az irányítást, mondom miért vagyok itt, és mit hoztam.

Megint az orr alatti makogás, vagy lehet hogy még az sem? A hatóság embere elkezdi nézegetni a papírokat, hosszan bámulja őket. Én is bámulok. Fönt vagyunk az emeleten, jó magasan. Rácsos ablak. Körbenézek, vajon milyen titkokat őriznek itt, hogy be kell rácsozni. Vajon ki fog kötélhágcsón fölmászni mint a filmekben valami iratért? Riasztó is van, jó vastagon be van biztosítva a hivatal betörés ellen. Akkor itt fontos dolgokat őriznek. És a hatóság embere fontos ember.

Bár csuklyás és feliratos melegítő felsője nem erre utal, mégis fontos ember, hiszen várakoztathatja kedvére a népet. Köszönnie sem kell, meg beszélni sem egyáltalán. Ő itt mint valami kiskirály uralja a terepet, s én mint valami szolga vagy alattvaló, csak ülhetek és várhatok csendben.

Szakértelmét nem vonom kétségbe, no de a stílusát azt igen. Egy hatósági ember öltözzön tisztességesen, vagy már ez sem fontos? Hiszen mi fizetjük őket az adónkból. Nem telik a hivatali ruhára? Ej ej biztos másra kell az a pénz. Rácsra riasztóra ésatöbbi.  Az ember azt várná el, hogy legalább egy tisztességes inget fölvegyen. De az alá nem lehet elbújni, orr alatt makogni, akkor szemébe kell nézni a kuncsaftnak. Így meg nem kell semmit tenni, csak elbújni a magas nyak mögé.

Na jó, ne legyen stílusa, elnézem neki, de intelligenciája sincs. Hiszen nem köszön. Nem néz rám. Vagy ezt vegyem úgy, hogy a most divatos zaklatás ellen nem akar véteni? Hát, ő aztán biztos nem fog a zaklatók körébe bekerülni. Hiszen még csak nem is néz rám, és nem is szól hozzám. Mondhatnánk, hogy teszi a dolgát, de nem mondjuk. Mélázva nézi a papírokat. Jó sokáig. Aztán nekiáll, bepötyögi az adatokat, kb. két perc alatt. A nézés azért tovább tartott.

Aztán komótosan feláll, a papírokkal elviharzik a szomszéd irodába. Áááá csak vicceltem. Dehogy viharzik. Olyan lassan megy, mint egy lassított felvétel. A szememmel követem, jól megfontolja milyen tempóban lép. Vagy talán valami baja van? Biztos rossz a napja, elhagyta a nője (bár elképzelni sem tudom hogy nője van) bal lábbal kelt fel, vagy tudomisén. De az biztos, hogy nem mosolyog. Ugyan minek, hiszen ő a hatóság embere. Neki nem kell mosolyogni az ügyfélre. Ez nem bolt, ahol kiszolgálunk valakit. Ez egy komoly hatóság. Igaz, fizet az ügyfél a szolgáltatásért, na de az nem az ő pénze, az az állambácsié. Akkor meg le van tojva az ügyfél, mosolyogjon rá az állambácsi. Attól azért nem félek hogy állambácsi hatósági embere rosszul van fizetve. Lehet nem dúskál a jóban, de hogy a munkában nem fog megszakadni, abban biztos vagyok.

Szóval átslattyog a szomszédba, másol egyet, visszajön, újra átmegy másolni, s közben nézem az órámat, már egy órája itt vagyok, mire végre megkapom azt az átkozott papírt. Most őszintén? Hat perc alatt elintéztem volna az egész ügyet. Mosollyal, köszönéssel együtt. 

Te mit gondolsz erről?