Hetek óta kényszerpályára kerültem, egy műtét miatt több hete betegállományban vagyok. Van időm gyógyulni, pihenni, kímélni magam a stressztől, de főként van időm átgondolni az emberi kapcsolataimat. Vajon hogyan is lennék fontos annak, akit nem érdekel, hogy mi van velem. Hogyan is hihetném azt, hogy gondolnak rám, ha nem hívnak fel, nem írnak SMS-t sem e-mailt, nem csipog a facebook messenger. Igen, egy kicsit fájó, hogy nem jutok eszébe olyanoknak akikről azt hittem szeretnek, kedvelnek. Tudom azt is, hogy idő ami semmire nincs, az a nagyon nagy baj. Idő még arra sincs, hogy eszünkbe jusson egy barátunk, ismerősünk, aki beteg, és jólesne neki minden bátorító szó, minden ami azt jelzi, gondolunk rá. Nincs időnk gondolni a másikra. Nekem most van időm. Van időm szelektálni, ki az aki barát, ki az akinek számítok, ki az aki gondol rám. És ki az, akinek hetek, hónapok óta eszébe sem jutok. Talán nem szép dolog, de tudom hova helyezzem őket. Abba a kis zsákba, ahova a nem fontos, sőt egyáltalán nem fontos ismerőseimet helyezem. Mert van a zsák, amiben a családom van, aztán van a zsák, amiben a barátaim vannak. Van egy zsák az ismerősöknek, kollégáknak, a fontosaknak. És van egy zsák, amibe most ismét belekerült néhány ember. Ők már nem fontosak, elengedem a gondolatot hogy bántson, elengedem, hogy hiányozzanak, hogy fájjon az érzés, nem számítok nekik semmit. Az elengedés mindig jó irányba visz, és nem baj ha szelektálunk. Kevés de fontos ember fog körül venni, akikre számíthatok, akik törődnek velem. Olyan ez, mint költözéskor kiszelektálni a nem használt ruhákat, edényeket, otthagyni, elajándékozni a nem fontos dolgokat. Emberekkel is megtehetjük, és életünk folyamán kerülünk mindig olyan helyzetbe, amikor ideje van a kapcsolataink szelektálásának. Nem haragszom senkire, nem bántok ezért senkit. Egyszerűen tudom azt, kit hova helyezzek. És az életem sokkal boldogabban megy majd tovább. Ti szelektáltatok már?
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: