Kalandoztam. Fejben írásban tán még lélekben is. Kalandoztam a randivonalon. Titokban örültem egy kis kalandnak, rendes asszonyként nem tehet ilyet az ember. No de titokban? Kíváncsi voltam, vajon egy ötvenes nőre ki kíváncsi. Regisztráltam, persze álnéven, ahogy az igazi újságírók is teszik. Megfogalmaztam egy frappáns bemutatkozást, mintha csak egy titkos szeretőre vágynék. Valahogy anyagot kellett gyűjtenem a cikkhez. Picit körülnéztem, megriadtam micsoda óriási választék van férfiakból. Sokan fotóval várják az igazit, sokan fotó nélkül a titkosat. Aztán vártam. Sokáig nem is történt semmi, és az az igazság csak néha jutott eszembe hogy ránézzek jött e valami érdeklődő levél. Jött. Nem sok, de azért jött. Levelet váltottam egyikkel másikkal. Nem tiszteletlenül, csak illendően. A tapasztalat azt hiszem másokat is érdekel. No akkor kezdjük az elsőnél.
Sok évvel fiatalabb próbálkozó, aki tapasztalt – megfogalmazása szerint érett – nőt keresett. Levelemre, miszerint túl fiatal hozzám, köszönöm, újabb próbálkozással és fotókkal reagált. Annyiban hagytam. Talán divatosnak érzi a húsz évvel idősebb nő, húsz évvel fiatalabb férfi szituációt?
Túl okos, túl gazdag, túl jól szituált, túl művelt, túl túl ügyvéd írt. Miután írtam neki, nem is válaszolt. Pedig ki tudja, valóban annyira túl túl -e, mint írja? Nehezen hihető, hogy nem talál egy ilyen pasi nőt magának. Talán elárasztották a nők levelekkel, hogy bőven volt miből válogatnia?
Egysoros levelet írt egy újabb jelölt. Nem hisz a levelekben, máris találkozóra hív. Kérdésemre, hogy hol és mikor, nem válaszolt. Talán ő is csak anyagot gyűjt?
Több levelet írt egy szintén jóval fiatalabb úr, akinek nem volt szimpatikus a levele. Nem válaszoltam, mégis írt többször is. Nem tudtam eldönteni ennyire magányos, vagy ennyire értetlen?
Akivel két levelet is váltottam, mert normális hangot ütött meg, a második levelében már erotikus szöveget szeretett volna. Miután nem írtam neki, ő azonnal ilyet írt. Mit is gondolhatott, egy nő ráizgul egy vadidegen férfi néhány erotikus vagyis inkább közönséges sorára? Erre vannak jeles költők és írók is, nem?
A leghelyesebb az a férfi volt, aki ugyan tök normális leveleket írt, de a Lidl-ben akart volna velem találkozni. Vajon mit szeretett volna? Közösen vásárolni? Vagy piros szegfűvel a kezemben megbámulni távolról titokban hogy vajon tetszem -e neki? És ha igen együtt vásárolunk, vagy mi?
Volt aki vállalhatónak tűnt, javasoltam neki találkozzunk egy étteremben, vacsorázzunk, beszélgessünk. Úgy válaszolt, mintha nem hallotta volna a javaslatomat. Kitért előle, talán nincs pénze egy vacsorára sem? Vagy csak simán egy útszéli szexre gondolt?
Legjobban azon az úron ütköztem meg, aki nyomozni kezdett utánam. Mi több, beletúrt a gépembe, majdhogynem zsarolni kezdett, fenyegetett. Vajon mit szeretett volna? Pénzt vagy életet?
Ilyen tapasztalatok után megkérdőjelezem van -e egyáltalán normális ember egy ilyen helyen? Bizonyára van, és sikerül is párt találniuk, de számomra az volt a tapasztalat, hogy a nőket megalázó lealacsonyító helyzetbe hozzák. Egyik sem volt úriember, egyik sem kezdett legalább udvarolni, próbálkozni közös témát találni. Mi több írni nem szeretnek, borzasztó helyesírási problémákkal küzdenek, sértődöttek, és erőszakosak. Egyik sem javasolt beszélgetést egy finom kávé mellett, vagy egyáltalán. Nyilván a randivonal nem az a hely, ahol normális és értelmes ne adj isten tartós kapcsolatok születnek. És nyilván aki titkos kapcsolatot akar, az nem feleségre és társra vágyik. No de hol a határ nő és férfi közt? Hol van a humor, az érzékenység, az udvariasság, előzékenység, ne adj isten romantika? Ennyire elrontottuk a férfiakat hogy kiveszett belőlük? Titokban azt reméltem, hogy majd csomó ilyen pasi ír, és sajnálom otthagyni a kis játszadozást. De nem. Előbb hagytam ott, mint terveztem, annyi negatív élményt szereztem. Az ötvenes nő ezek szerint már nem érték a férfiak szemében? Nemhogy társnak, de még szeretőnek sem való? Ti mit gondoltok erről?
Te mit gondolsz erről?