Vajon normális ez hogy a PIN kódok és jelszavak idejét éljük? Bizonyára többekkel előfordult már, nem csak velem, hogy egy vásárlásnál a pénztárba érkezéskor leblokkolt az agyam, és nem jutott eszembe a bankkártyám PIN kódja. Csatakosra izzadtam a fejem idegességemben, de akkor sem. Készpénz nem volt nálam elég, és csak néztem a futószalagon összepakolt cuccokat, a mögöttem álló hosszú sort, és vert a víz, most hogy beégek, nem tudok fizetni. Aztán a végső elkeseredésnél mégiscsak beugrott.
Ha okos és előrelátó lennék, egy noteszba, ami mindig nálam van beírnám az összes pin kódot, jelszavat, jeligét a riasztó kódjától elkezdve a telefon indító pin kódig. De a munkahelyi riasztót és telefont is, a bankkártyát, a hitelkártyát, és még jó hogy a metró kártyához nem kell kód. Persze elfelejtem a telefonos társaságnál bediktált négyjegyű azonosítómat is, aztán nem tudom megnézni az elektronikusan érkezett számlám részletezését. Vagy elfelejtem a díjnet program belépési jelszavát, vagy összekeverem a céges belépés jelszavával. Pláne, ha a jelszavakat, bejelentkezési kódokat havonta kéthavonta meg kell változtatni.
No de mi is az a PIN kód? A Wikipédia meghatározása szerint: Personal Identification Number = személyi azonosító szám, egy (általában) 4 számjegyből álló titkos kód, amellyel különféle személyes jellegű szolgáltatásokat védenek.
Ha rendes lennék és mindent felírnék a noteszba, biztos nem lenne nálam a notesz amikor kell. És mi lenne ha a noteszt elveszíteném? Az összes információt tudnák rólam, a kódjaimmal együtt. Mintha már én magam lennék egy nagy PIN kód. Jelszóval és jeligével. Ha pedig titokban regisztrálnék valami randis vonalra, és elfelejteném a belépési jelszavakat, örökre ott randizgatnék a neten. Szóval jó és szép ez a hatalmas modern informatikus világ, egyszerű egy bankkártyás fizetés, és milyen jó hogy nem kell papírt használni mert elektronikus számlán kapjuk a fizetnivalót. Na de mi van velünk emberekkel? Mi van a lelkünkkel, a fejünkkel, a gondolatainkkal? Jelszó, PIN kód, stb. az élet minden percében. Mert vegyünk egy napot, és lássuk mit is használunk nap mint nap, mi mindent kell fejben tartani, változtatni, emlékezni rá, stb.
Felébredek, bekapcsolom a telefont, természetesen a PIN kóddal. Összekészülök reggel még elolvasom az e-maileket, ahova belépési jelszó kell, és nem árt az e-mail címet is tudni, amiből több is van, és nem szabad keverni. Ha még Facebook-ozok is (reggel mondjuk nem érdemes mert elkések) oda is kell e-mail cím, és belépési jelszó. Könnyítés ha a gép megjegyzi a jelszavat, de persze az okosok mondják az tilos, mert minden adatunkat ki tudják nyomozni a még okosabbak. Ha már elindultam benyomom a riasztót a PIN kóddal, aztán a munkahelyen kiriasztok az ottani PIN kóddal. Beriasztom a kocsit, jó hogy nekem ahhoz nem kell kód.
Számlákat nyomtatok, e-maileket olvasok, itt egy újabb céges e-mail címet használok. Minden céghez más felhasználónév, és jelszó dukál, így akár sorozatban kell a fejemet jelszavak és kódok megjegyzésére használni. EON, MOL, Főgáz, UPC, Vodafone, Telenor, és még ki tudja hány helyre kell nap mint nap bejelentkezni. Aztán jön az ügyfélkapu, újabb jelszóval, ahol megint nem keverjük a sajátot és a cégeset. Sőt nyugdíjas anyukáét is megjegyezzük, hiszen ő nem netezik, de kell helyette ügyintézni elektronikusan.
Ha vége a munkának megyünk vásárolni, bankkártya kód azonnal kell, de kell a hitelkártya kódja is, hiszen azt is használjuk. Otthon utalunk elektronikusan, ahova megint belépési kód kell, jelszóval. Meddig bírja a fejünk? Meddig tudjuk üzemben tartani hiba nélkül? Mert ha hibázunk és felejtünk nem működik semmi.
A telefontársasághoz személyesen kell mennem, igazolni magam, és hosszas utána járás esetén kaphatok új kódokat talán. Ha elfelejtek bármit is, vagy nem találom a helyet ahova felírtam vagy elveszik a naptáram, ne adj isten a telefonba írtam fel és az veszik el….. szóval fejben tartani mindent fejben fejben hadd teljen a fejünk kódokkal és PIN-ekkel. Még szép hogy ezek után zöldbe és nyugira vágyik az ember. Kutyát sétáltatni, mert a kutya nem jelszóval indul, pálinkát inni, mert a dugó kijön magától, és az erdőben nem kell semmilyen kód. Elektronikus fáradtság. Talán ez a legjobb kifejezés, amit a digitális csenddel tudunk kompenzálni. El kell utazni remek helyekre Zalába, Őrségbe, Zemplénbe, ahol működik a digitális csend. Nincs térerő, nem kell telefonálni, nincs wifi, nem működik a net, és ha szerencsénk van tévé sincs. Csak pihenés, beszélgetés, madárfütty. Aztán kezdődhet elölről az elektronikus hétköznapok boldog és fejlett világa a PIN kódoké és a jeligéké. Egészen addig amíg annyira fejlődik a világ napi szinten, mint a filmeken. Egyetlen kóddal, jellel vagy valamivel be tudunk majd lépni mindenhová, ami a sajátunk, mint a szemünk, retinánk vagy ujjlenyomatunk, DNS-ünk, stb. Már csak addig kell kibírnunk.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: