Álltatok már lerobbant kocsival az út szélén? Amikor görcsben a gyomrod, és az autók száznál is többel húznak el melletted. Kicsi vagy és tehetetlen. Ideges, feszült, nyugtalan. Jön a “mi lesz most” érzés, aztán pisilni kell, és minden olyan szörnyű.
Pedig milyen szépen indult a reggel. Hoppá, kirándulás, megyünk rokonlátogatóba. Nézelődés a Balcsi parton, kávézás, séta, beszélgetés, remek az idő, csinosak vagyunk, smink, sál, minden nőcis klappol.
Aztán snitt, és már fölforrt vízzel, olajszaggal állsz is az út szélén.
Jaj de tudom sajnálni magam. Telefonok (milyen jó is a mobil ilyenkor) aztán majd jön a bátor segítség, aki hazahúz.Újabb izgalom, jaj itt meg sem lehet fordulni, négy sáv, őrült forgalom.
Míg sétálok az erdőig hogy megejtsem a szükséges dolgokat, traktoros szánt a túloldalon a távolban. Ordít a nagy zajban…. hölgyem tudok valamit segíteni? Jaj de cuki, máris mosolyra húzódik a szám. Boldogan integetek, köszönöm szépen már jönnek értem. Visszaül a traktorba, minden körnél int nekem. Jaj de jó érzés.
Aztán megjön a segítség, feszülten ülök a vontatott kocsimban, már görcsben áll a lábam, készenlétben a féknél. De egyre jobban belejövök, már nem zavar a mögöttem toporzékoló autósok sora, már élvezem, hogy lám, ezt is tudok. Vontatott kocsit vezetni. Azt hiszem nem is tanítják az iskolában. És szerencsére csak egyszer rég gyakoroltam. Lassan hazaérünk, bevonszoltatom magam a szervizbe, és bezsebelem a vontató autós barátom dicséretét. Ügyes voltam. 🙂
A kellemetlenség, csak egy rosszul felfogott kaland.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: