Szégyelljük?

Hónapok óta sebes a lábam.  Körzeti orvos látta, azt mondta ha rosszabbodik, menjek bőrgyógyászhoz. Mentem. Volna, ha nem több hónapra kapok időpontot. Így nem maradt más választás, “maszek” azaz magánorvoshoz mentem. Többször, sokszor, sok pénzért. És jött a hideg tényszerű megállapítás tőle: lábgombám van. Borzasztó érzés volt. Nekem? Aki tisztaságmániás? Valami szörnyű volt. Nem, nem is az érzés, hanem a szó. Lábgomba. Valami rettenet. Sosem gondoltam, hogy az ilyen, hogy egy-két seb a lábamon, kis piros folttal. Azt hittem a lábgomba valami szörnyűség. De szégyelltem nagyon. Mintha tehettem volna bármiről… mégsem mertem még magamnak sem elmondani, nemhogy másnak. Ugye milyenek vagyunk mi emberek? Szégyellünk dolgokat, amikről nem is tehetünk, csak megtörténik velünk. Mint bárki mással.

A seb nem múlt el, a “maszek” doktorbácsi minden hétre visszarendelt, minden héten más kenőcsöt írt fel, és minden héten sok pénzt hagytam a gyógyszertárban. És közben szenvedtem, nemcsak azért mert fájt, hanem mert mint akit megbélyegeztek, úgy éreztem magam. Rajtam van a bélyeg, rajtam van a jel.

A folt rondább lett, ismét a körzeti orvosomhoz mentem. Ránézett, és megállapította: nincs lábgombám. Jött a megkönnyebbülés. Nincs? Hála az égnek, akkor mégsem vagyok megbélyegzett ember. Bakteriális fertőzésre gyanakodott, újabb krém következik. Meg is könnyebbültem. “Csak” fertőzés, de hát az mégsem lábgomba. Elmúlt a szégyenérzés, kissé nagyképűen mondtam el a barátaimnak, nincs lábgombám mégsem. Persze ami most van, az talán komolyabb eset, de ezt már nem kell szégyellnem úgy érzem. Ennek komoly, betegség neve van, mert a “fertőzés” mégis csak szebben cseng, mint a gomba. Most várom a gyógyulást és közben ezen gondolkodom: Ti nem éreztetek még hasonlót? S ha igen, mit tettetek?

Te mit gondolsz erről?