Jön szembe velem egy hölgy. Úgy 65 körülinek nézem. Haja lenőtt, barnára festett, a közepe csupa ősz. Nadrágja térde alatt harangoz. Lábán papucs, zokni. Gondolom nyugdíjas, jól ápoltnak mondanám, de mégis…
Miért kell így kinéznünk ha nyugdíjasok leszünk? Vajon minden csak a pénzen múlik? Nem lesz pénzünk új ruhára, fodrászra, testünk öregszik, lábunknak csak a papucs lesz kényelmes?
Nem akarok ilyen lenni. Kell hogy megmaradjon bennem a NŐ. Kell hogy ne húzzak cicanadrágot az utcára, kell hogy be tudjam festeni a hajam, ha már fodrászra sem telik. Akkor talán a szomszéddal befestetem. És veszek most sok rúzst, hogy maradjon belőle nyugdíjas koromra. Amikor már nem telik rá, mert inkább az unokának veszek valamit. Nem baj ha már most bütyköm van, akkor is beletuszkolom egy szandiba a lábam. Nem akarok úgy kinézni, mint egy igénytelen, elnyűtt nő. Kell hogy legyen bennem tartás, akarás, kitartás. És nem veszek fel mamuszt, (bár vannak divatos plüssök, és lehet jól néznék ki hetven évesen egy elefántos papucsban) és térd alatt érő nadrágot sem. Nem leszek lusta, hogy ne nézzek ki a lehető legjobban. Nem pénz kérdése. Bár még nem vagyok annyi idős, de bennem ott lakik a nő, aki vadállat módon védi a nőiességét. Az igényt arra, hogy férfiakat hódítson, egy mosollyal, egy halvány sminkkel. Ha már nem is vadító pirosra, de festeni fogom a körmöm, a lábamon is, amit nem bújtatok papucsba. Nézem a sok nyugdíjas hölgyet aki leszáll egy kirándulóbuszról. A nevetésük még vidám, de a lábukon papucs. Cipőgyárosok figyelem. Gyártsatok kényelmes lábbeliket, ami csinos, hogy ne legyünk mamuszos papucsos öregasszonyok. Lakjon bennünk sokáig a nő, aki otthont teremt, aki elcsavarja az öreg rockerek fejét, aki rétest süt az unokáknak, és főként akit becsülnek a férfiak. akit tisztelnek, és akire nőként néznek még százéves korukban is.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek