Nézem a szemed. Tükre mély. Átláthatatlan. Ide-oda rebben, ahogy a gondolat jár a fejedben. Sokfelé jár. Rangsorol. Rendbe rak. Sorba rak. Nézem a szemed. Nem látom magam. Hol vagyok? Hol keressem magam? Vajon tényleg a lélek tükre? Mi lehet belül legbelül, ahol a lélek ül?
Csak egy kósza gondolat vagyok. Egy test. Egy vágy. Egy rebbenő pillanat, ami elszáll. Talán egy sóhaj, és semmi más.
De én ott akarok lenni. Ott. A szemedben. A lelkedben. Mélyen.
Túl a vágyon, túl a test kívánalmain. Ott akarok lenni minden sóhajodban. A tenyeredben, ahol őrzöd még mellem lágy vonalát. A tenyeredben, ha tollat fogsz, a sorok közt akarok lenni. A gondolataidban, ha fogalmazol, sorvezetőként. Aki figyel, aki óv, aki támasz. Aki felnéz rád. Ösztönöz a jóra. A mélyre, ahol el vagyok temetve benned.
Ne félj. Csókom édes lesz. Vágyó és örömteli. Szétvet a szenvedély. Magamnak akarlak éjjel.
S ha látlak még, ott legyek a szemedben mélyen. Tedd el az örömöt, tedd el magadban titkon. És egyszer, ha mindennek vége, és ha majd minden fáj, boruljon rád ez a mély lepel. És jó lesz neked így. Őrzöm mélyen a titkot. Szemed szememben lesz majd. Lelkem örökre megtart.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: