Gondolkodom mit tegyek, napok óta bizonytalan vagyok. Hívjam, ne hívjam? Örül? Vagy megbánt? Mi a helyes ilyenkor? Hol vagyok én a történetben? Hova lett a boldog napok magabiztossága? Miért öli meg a csend a vágyakat? Teljes bizonytalanságban telnek a napok, hagyom lecsendesedni. Hagynom kell pihenni a gondot. Neki kell hogy hiányozzak, neki kell hogy fájjon. Még álmodom vele, csatakos párnán ébredek. A reggel kijózanít, a dolgos napok feledtetik. De ha eljön az este, előjönnek a vágyak. Előjön minden emlék, s vele a kétségek. Miért van az, hogy a nap fénye elviszi a csendes nyugalmat. Miért a sötét leple alatt kezd újra fájni? Mi történik ha nincs fény? Várom az álmot, akár vad tengerre visz, akár mélybe zuhanok. Pihen a lélek, csitul az érzés. Cseppenként tér vissza a lelkem. Talán hamar újra önmagam leszek. Ha eljön megint a reggel, titkos vágyam halványul, s a hullámvasút újra kezdődik. Fent és lent. Ahogy a nap és éj váltakozik, a lélek hullámzik. Meddig bírom, kell valami más, ami kibillent ebből a csalóka állapotból. Friss séta, friss levegő, zöld rétek, erdők csendje vár. Ki fog tisztulni minden. Csak még egy kicsit bírnom kell. Csak még egy kicsit.
Te mit gondolsz erről?