Gondolkodom mit tegyek, napok óta bizonytalan vagyok. Hívjam, ne hívjam? Örül? Vagy megbánt? Mi a helyes ilyenkor? Hol vagyok én a történetben? Hova lett a boldog napok magabiztossága? Miért öli meg a csend a vágyakat? Teljes bizonytalanságban telnek a napok, hagyom lecsendesedni. Hagynom kell pihenni a gondot. Neki kell hogy hiányozzak, neki kell hogy fájjon. Még álmodom vele, csatakos párnán ébredek. A reggel kijózanít, a dolgos napok feledtetik. De ha eljön az este, előjönnek a vágyak. Előjön minden emlék, s vele a kétségek. Miért van az, hogy a nap fénye elviszi a csendes nyugalmat. Miért a sötét leple alatt kezd újra fájni? Mi történik ha nincs fény? Várom az álmot, akár vad tengerre visz, akár mélybe zuhanok. Pihen a lélek, csitul az érzés. Cseppenként tér vissza a lelkem. Talán hamar újra önmagam leszek. Ha eljön megint a reggel, titkos vágyam halványul, s a hullámvasút újra kezdődik. Fent és lent. Ahogy a nap és éj váltakozik, a lélek hullámzik. Meddig bírom, kell valami más, ami kibillent ebből a csalóka állapotból. Friss séta, friss levegő, zöld rétek, erdők csendje vár. Ki fog tisztulni minden. Csak még egy kicsit bírnom kell. Csak még egy kicsit.
Te mit gondolsz erről?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: